5. rész

- Oké, eddig minden rendben van. De mégis, hogy fogunk bejutni?
- Mit tudom én, találj ki valamit!
- Miért pont én?
- Te vagy a zseni!
- Milyen zseni???
- Hé, nézd csak! A portás lelép!
- Vajon hova mehet!
- Nem tök mindegy? Itt az esély, hogy észrevétlen bejussunk.
- Akkor gyerünk!
- Várj egy kicsit!
- Most meg mi van?
- Nem kéne mindkettőnknek bemenni.
- Azt hiszem igazad van, egynek könnyebb bejutni.
- Még jó, hogy igazam van. Majd én bemegyek. Te meg, ha majd ideértünk, tereld el a portás figyelmét, hogy kilóghassunk.
- Oké, csak ne járjon már annyit a szád, még a végén visszaér mielőtt besurranhatnál.
- Jól van, jól van, megyek már! - azzal Kyu lenyomta a kilincset, belépett a kórház előterébe, majd gyors léptekkel a lépcsőhöz sietett.
Felment a harmadikra, mikor felért óvatosan bekukucskált az ajtón. Nem látott senkit, úgyhogy gyorsan belépett a folyosóra, majd elindult Hyukie szobája felé. Alig tett meg azonban néhány lépést mikor beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülét, épp csak annyi ideje maradt, hogy gyorsan behúzódjon a nővér pult mögé. A hangok egyre erősödtek, egyre közelebbről hallatszottak, Kyu lélegzetvisszafojtva kuporgott a pult mögött. Szerencséjére az orvos és a nővér is elsétált mellette, anélkül, hogy észrevették volna. Amint befordultak a sarkon, Kyu rögtön felpattant és sietős léptekkel továbbindult. Szerencséjére mással már nem futott össze útja során. Ahogy Eunhyuk szobájához ért tekintete egy alakon állapodott meg, aki az ajtó előtt ült nekidőlt háttal, egyik lába felhúzva, másik kinyújtva a folyosó sötétjébe.
- Hae – szólalt meg Kyu halkan. A fiú összerezzent a váratlan hangra, kissé előrehajolt, hogy megnézze ki szólítja.
- Kyu, hát te meg mit keresel itt? - nézett a fiúra meglepetten.
- Na kettőt találhatsz? – húzta el amaz a száját.
- Ízé... elnézést, hogy csak úgy eltűntem.
- Ó semmiség, mindenki túlélte azt a kisebb fajta sokkot, amit az eltűnésed okozott. – közölte Kyu kisebbfajta iróniával a hangjában.
Hae zavarában olyan vörös lett akár a paradicsom, remélte, hogy a sötétség jótékony takarásában Kyu ebből semmit nem vett észre.
- Tényleg nagyon szörnyen sajnálom. – nézett rá bűnbánó képpel.
- Jól van na, felejtsük el. – legyintett Kyu. – De legközelebb ha mehetnéked támad légyszíves hagyj hátra egy cetlit, vagy hívd fel valamelyikünket, küldj esetleg smst, vagy ha nagyon régi módi akarsz lenni, galambpostát is használhatsz. – mosolyodott el Kyu.
Hae látta az arcán és a hangjából is kihallotta, hogy Kyu már egyáltalán nem mérges rá és inkább megpróbálja a maga módján valami kis viccel elütni a dolgot.
- Igenis, értettem! – húzta ki magát komoly arccal, de mégis csak játékosan Hae.
Kyu elnevette magát a fiú láttán, egy gyerek, aki sosem fog megváltozni. De talán pont ez teszi olyan különlegessé.
- És sikerült beszélned vele? – kérdezte, váratlanul témát váltva Kyu.
- Igen. – hajtotta le a fejét Hae és ebből Kyu rögtön sejtette, hogy a fiú nem járhatott túl sok sikerrel.
Néma csend telepedett rájuk, de Kyu nem akart faggatózni, inkább várt, hogy Hae magától kezdjen el mesélni. Nem is kellett hozzá sok idő.
- Még csak meg sem hallgatott – fakadt ki egyszerre csak Hae. – Egyre csak azt ismételgette, hogy jobb lesz nekünk nélküle. De hogy mi mit akarunk, az egyáltalán nem érdekelte.
- Ne neheztelj rá Hae, nehéz korszakon megy most át.
- De ha hallottad volna miket vágott hozzám? – szomorodott el Hae, ahogy eszébe jutottak Hyukie korábban elhangzott szavai.
- Azoknak a felét sem gondolta komolyan, de most nagyon nehéz neki. Tudom neked is – tette hozzá Kyu látva Hae szólásra nyíló száját. – Tudod emlékszem mikor apu elmondta, hogy a hangom is rámehetett volna a balesetemre. Akkor nagyon megijedtem. Már a puszta gondolata is annak, hogy soha többé nem énekelhetnék rémülettel töltött el, és Hyukienak a rémálom valóra vált. Már az is borzalmas, hogy nem tud többé járni, de így, hogy a táncolás lehetőségét is elveszítette, ami a mindene volt...én megértem, hogy úgy érez ahogy. – Kyu elnézett Hae arca mellett valahova a messzeségbe mialatt beszélt. Hae nem emlékezett rá, hogy Kyu valaha is ennyire megnyílt volna neki. Jól esett neki a fiú őszintesége, és, hogy valakivel meg tudja beszélni ezeket a dolgokat.
- Persze ez nem azt jelenti, hogy Hyukienak joga van megbántani téged vagy bárki mást. – folytatta Kyu. – De időt kell adnunk neki, türelmesnek kell lennünk még akkor is, ha nehezen bírjuk. Na de azt hiszem eleget beszéltem – fordult mosolyogva Hae felé. – Ideje, hogy induljunk, Siwon már biztosan teljesen magán kívül van, hogy hol lehetünk ennyi ideig.
- Siwon is itt van? – csodálkozott Hae.
- Aham. – bólintott Kyu miközben feltápászkodott a földről. - Kint vár a kórház bejáratánál.
Hae is felállt és a két fiú elindult a folyosó ajtaja felé.
- Kyu! - torpant meg hirtelen Hae.
- Igen? – fordult hátra Kyu.
- Köszönöm. – sütötte le a szemét Hae.
- Szívesen. Ha vágysz egy kis beszélgetésre, hozzám bármikor jöhetsz.
Hae bólintott, legalább egy jó dolog kisült abból, hogy szó nélkül lelépni otthonról.
- De most gyere, mert Siwon megnyúz ha nem leszünk lent hamarosan és akkor nem lesz kivel beszélgetned. – nevette el magát Kyu.
- Oh és hogy én mit fogok kapni! – fogta a fejét tettetett kétségbeeséssel Hae.
Kyu újfent elnevette magát látva Hae milyen jól játssza a szerepét. Na gyere fogta meg a fiú kezét, kinézett a folyosóra, szerencsére nem volt sehol senki. Simán kijutottak a lépcsőházba, onnan pedig le a földszintre. Már csak a főbejáraton kellene valahogy kijutniuk. A portás a helyén ült és nem úgy tűnt mintha szándékában állna a közeljövőben eltávozni innen. Kyu és Hae szorosan a falhoz lapultak, Kyu kissé kihajolt és tekintete találkozott az ajtó kívül rájuk váró Siwon tekintetével.
Siwon összeszedte magát, vett egy mély levegőt, majd elindult. És akkor most hozz egy tökéletes alakítást Siwon, biztatta magát.
Belépett az ajtón és szinte odarogyott a portás előtti pultra.
- Kérem uram, segítsen, nagyon rosszul vagyok!
A portás azonnal felállt a helyéről és odasietett hozzá.
- Mi a baja uram?
- Nagyon rosszul vagyok, a gyomrom! - egyik kezét a gyomrára szorította, a másikkal pedig a portásra támaszkodott.
- Máris hívok egy orvost!
A portás el akart indulni, de Siwon visszarántotta magához.
- Kérem van itt egy mosdó? - kérdezte, közben egyik kezét szájára tapasztotta. - Mindjárt hányni fogok.
- Erre jöjjön. - mutatta gyorsan a portás az utat.
Siwon követte, közben egyik kezével jelzett Kyunak és Haenak, hogy mehetnek. A két fiú gyorsan kisurrant az ajtón, majd néhány méterrel arrébb megálltak, hogy bevárják Siwont. Pár perccel később meg is érkezett, vigyorgott mint a tejbetök.
- Na mi az, mi volt? - kérdezte Kyu.
- Bementem a mosdóba, öklendeztem kissé mint, aki hány, aztán kijöttem és mosolyogva közöltem vele, hogy már  teljesen jól vagyok, úgyhogy most megyek is. Kissé döbbent fejjel nézett rám. Megköszöntem a segítségét aztán gyorsan leléptem. Szerintem még most is ott áll és bámul ki a fejéből.
- Első osztályú alakítás a mestertől! - dicsérte Kyu.
- Ti tiszta hülyék vagytok! - nézett Hae hol Siwonra, hol Kyura.
- Ez mind miattad van! - mondták egyszerre Haera nézve.
- Bocsánat. - Hae úgy nézett rájuk akár egy bűnbánó kiskutya.
Siwon és Kyu felnevettek a fiú édes arca láttán.
- Most meg mi van? - kérdezte Hae csodálkozva.
- Semmi, semmi - nevetett még mindig Siwon. - Gyere menjünk haza.
- Rendben. - mosolyodott el Hae.

Nyílt az ajtó, és a fiúk az ebédlőben egyenként ugrottak fel székeikről.
- Hae! - borult a fiú nyakába Sungmin. - Úgy aggódtam érted.
- Sajnálom, hogy ilyen nagy gondot okoztam. - hajolt meg mélyen Hae.
- Ugyan már! Minden jó, ha jó a vége! - vágta hátba Kangin egy olyan laza kézmozdulattal, hogy Hae azt hitte mindjárt kiköpi a tüdejét.
- Aha. - bólogatott Hae miközben újra levegőhöz próbált jutni.
- Na akkor én megyek és megmelegítem a levest. - indult el a konyhába Wookie.
- Na az jó lesz, mert farkaséhes vagyok! - csapta össze a kezeit Siwon.
- Hé Wookie, - kiabált ki a fiúnak pár perccel később, mikor az ebédlőbe ért. - Még ti se ettetek? - kérdezte meglepődve.
- Nélkületek nem esett volna olyan jól az étel. - rakta le mosolyogva a forró levest az asztal közepére Wookie. - Különben se ment volna le az aggodalomtól egy falat se a torkunkon.
Siwont mélyen megérintette a többiek együttérzése.
- Fiúk, kész a vacsora! - kiabált ki Wookie.
- Jövünk! - hallatszott a többiek hangja kórusban.
Mindenki leült az asztalhoz és nekiláttak a vacsorának. Nevetgéltek, viccelődtek, jól érezték magukat. Végre, annyi fájdalom és könny után, egy kicsit el tudták engedni magukat. Még Hae is együtt nevetett a többiekkel. Most először tudott egy kis időre elfelejtkezni Hyukie balesetéről.