2. rész

A másnap talán még nehezebb volt. A fiúk remélték, hogy mindez csupán egy rossz álom, és ha reggel felébrednek minden újra rendben lesz. De a valóság kegyetlen fullánkjai, a felkelő nap első sugaraival újra szívükbe fúródtak.
A hangulat reggel a dormban szinte elviselhetetlenül fájdalmas volt. Mindenki saját gondolataiba mélyedve tette reggel szokásos dolgait. Néhányukon látszott a szemük alatt elterülő sötét karikákból, hogy alig aludtak az éjjel, de mindük közül Donghae nézett ki a legrosszabbul. Alig aludt az éjjel valamit, akárhányszor lehunyta szemeit, mindig ugyanaz a rémálomra gyötörte. Kitolnak valakit a műtőből, egy hatalmas fehér lepellel van letakarva. Donghae félve odalép , kezei reszketnek, ahogy felemeli a lepelt, ami alatt megpillantja Hyukie sápadt, hallott arcát. Könnyek között, zihálva ébredt mindegy egyes alkalommal és jó ideig tartott míg újra meg tudott nyugodni.
Reggeli után indultak be a kórházba, hogy megnézzék, hogy van Hyukie. Lee So Man már bent volt, épp az orvossal és a szülőkkel beszélt. Megálltak néhány méterre tőlük, és néma csendben vártak. Egyiküknek sem volt kedve társalogni. Végül az orvos elköszönt és bement a kórterembe, míg Lee So Man feléjük vette az irányt.
- Sziasztok fiúk!
A fiúk köszönésképpen némán meghajoltak.
- Mit mondott az orvos? - érdeklődött Wookie.
Lee Soo Man épp válaszolni akart, amikor vérfagyasztó sikoly hallatszott ki a kórteremből.
- Ez meg mi volt? - ült ki az ijedtség Sungmin arcára. A többiek is zavartan néztek egymásra.
- Az orvos most mondta el Hyukienak, hogy lebénultak a lábai. - közölte csendesen a tényeket Lee So Man.
Szinte kézzel tapintható volt a csend, amely rájuk telepedett, egyedül Donghae fájdalmas nyüszítése törte meg néha. Kangin karjaiban tartotta a fiút, aki saját lábain képtelen lett volna megállni. Nem tudta eldönteni, hogy ő vagy Hyukie szenved-e jobban. A két fiú annyira közel állt egymáshoz, már nem is barátok, hanem szinte testvérek voltak. Még mikor gyakornokként idekerültek ismerkedtek meg egymással, és nagyon hamar a legjobb barátok lettek. Egy hullámhosszon voltak és mindig egyre járt az agyuk, mintha olvastak volna a másik gondolataiban. Mennyi apró csínytevést követtek el együtt, Kangin elmosolyodott a gondolatra. És milyen ártatlan képet tudtak utána mindig vágni, ebben verhetetlenek voltak. De soha senkinek nem tudtak volna szándékosan fájdalmat okozni, tiszta szívűek és kedvesek voltak. Na jó Hyukie egy kissé sóher! Aztán visszaemlékezett arra is, miként áll Hyukie Hae mellett, és, hogyan próbálta minden erejével megvigasztalni és megvédeni barátját, amikor az elveszítette édesapját. Kangin tudta Hyukieről, hogy nagyon erős és kitartó férfi, de félt, hogy ezúttal cserbenhagyja az ereje. Hae ellenben mindig is érzékeny típus volt, vajon össze tudja szedni magát és képes lesz támogatni Hyukiet? Jelen pillanatban a fiú legalább ugyanakkora segítségre szorult akárcsak Eunhyuk.
- Lemondom a délutáni sajtótájékoztatót. - szólalt meg halkan Lee So Man.
Egy új, néhány részes showműsort készítenek a Suju főszereplésével, ezt harangozták volna be. Azonban Siwon nem volt benne biztos, hogy jó ötlet, ha lemondják a sajtótájékoztatót. Csupán felesleges pánikot keltenének a rajongóik körében, ha az egész banda hiányozna. Így sem lesz egyszerű közölni velük a tényeket, rengeteg elf ki fog borulni, és ők fellelősek a rajongóikért. Idáig sikerült ugyan kint tartani az újságírókat, de Siwon már nagyon is jártas volt a média világában ahhoz, hogy tudja, ez csak ideig-óráig tart. És jobb, ha tőlük tudják meg az igazságot, minta netről vagy a tv-ből.
- Uram, talán mégis meg kéne tartani azt a sajtótájékoztatót. - a többiek döbbenten néztek Siwonra.
- Ezt mégis, hogy képzeled? - kérte számon rajta dühösen Shindong.
- Mi nem csak érte tartozunk felelősséggel - válaszolt halk, nyugodt hangon Siwon.
- Igazad van. - értett vele egyet Wookie.
- Siwon sajnálom, hogy az előbb úgy rád rivalltam. - kért elnézést Shindong.
- Ugyan, semmi baj. Ez ebben az állapotban teljesen érhető - nyugtatta meg a fiút Siwon.
- És, hogy gondoltad, mindenki menjen? - kérdezte Sungmin.
- Nem, csak aki elég erősnek érzi magát hozzá.
- Akkor én inkább otthon maradnék- pillantott a többiekre Kyuhyun. A baleset eszébe juttatta, amikor ő feküdt itt élet-halál között, és bár Hyukie életben maradt, Kyu mégis úgy érezte most nem tudna megküzdeni az újságírók által rájuk zúdított kérdések töménytelen hadával.
- Még valaki?
- Én is inkább otthon maradnék. - jelentkezett Wookie. - Főzök nektek meleg levest mire hazaértek, jót fog tenni.
Siwon elmosolyodott. Wookie mindig is vigyázott rájuk, a maga módján most is próbált nekik segíteni, jóleső érzés volt számára ez a meleg gondoskodás.
- Én vigyázok Haera - ajánlotta fel Kangin.
- Rendben, akkor ezt meg is beszéltük. - összegezte a dolgokat Siwon.
Sungmin arca hirtelen felragyogott és meleg mosoly ült ki rá. A többiek követték tekintetét, majd meglepetésükben tágra nyíltak szemeik mikor meglátták az ajtóban megjelenő alakot.
- Leeteuk! - kiáltott fel Kyuhyun.
Mindenki odarohant a leaderhez.
- De jó, hogy itt vagy. - ölelte meg Wookie.
Még Donghae arcán is megjelent egy halvány mosoly, elengedte Kangint és odalépett Teukhoz, hogy aztán elbújhasson védelmező karjai között. Mintha csak a leader jelenlétével minden baj megoldódna. De a meglepetésnek még nem volt vége, újabb két férfi bukkant fel Teuk mögött.
- Heechul, Yesung, hát ti meg, hogy kerültök ide? – csodálkozott Sungmin.
- Ez aztán a kellemes fogadtatás. Kösz Minnie, én is örülök, hogy látlak! - duzzogott Hee.
- Jaj tudod, hogy nem úgy értettem. - pironkodott a fiú, és hogy bebizonyítsa mennyire örül neki, hatalmas ölelésben részesítette Heet.
Ha valaki most látná Kim Heechult, szégyentelennek nevezné, aki csöppet sem törődik a barátjával, akinek épp most volt súlyos balesete. De akik jól ismerik, tudják valójában milyen érzékeny is ez a fiú. Az álarc mögött melyet a nagyvilágnak mutat, valójában egy igencsak sebezhető és félénk kisfiú leledzik. Hee még jól emlékezett arra az időszakra, amikor legjobb barátja Hangeng elhagyta a csapatot és ő teljesen maga alatt volt. Ha akkor nincs Hyukie, hát nem tudja, hogy mászott volna ki abból a mély gödörből, amibe került. A lelke mélyén nagyon is félt, pontosan tudta ez mekkora csapás a fiúnak és csak reménykedni tudott benne, hogy elég erős lesz hozzá, hogy újra talpra álljon! Vajon ő fog tudni neki segíteni? Mellett fog tud állni akkora erővel és elszántsággal mint ahogy azt anno Hyukie tette ő érte?
- Miután Lee So Man beszélt az ezredessel, és elmondta mi történt Hyukieval, a körülményekre való tekintettel kaptunk egy nap kimenőt. - magyarázta el a helyzetet Yesung.
 - Olyan jó, hogy ti is itt vagytok!  - ölelte át barátját Wookie.
- Csak kár, hogy ilyen szomorú körülmények között kellett újra találkoznunk. - hajtotta le fejét Yesung. 
Leeteuk közben kissé arrébb hívta Siwont.
- Látom kézbe vetted a dolgokat, csak így tovább. - próbálta biztatni a fiút.
- Mi? Hogy én? - csodálkozott Siwon.
- Igen te!
- Hát hyung, nem hinném, hogy vezető alkat lennék.
- Pedig kell valaki, aki vigyázz rájuk, aki utat mutat nekik és úgy tűnik ők számítanak rád.
- Hát nem tudom, hogy menni fog-e ez nekem. - aggodalmaskodott Siwon. - Tudom, hogy néha nagyképűsködök, de sose vágytam leaderi babérokra.
- Én hiszek benned Siwon! - mosolygott rá Teuk.
- Hát nem könnyíted meg éppen az ember dolgát! - mormogta maga elé Siwon. - Mond csak te, hogy bírod már ennyi ideje velünk? - nézett leadere szemébe.
- Hát néha nagyon nehéz. De tudod a boldog pillanatokból mindig több van.
- Bárcsak ez is az lenne!
- Én hiszem, hogy Hyukie ezzel is meg fog birkózni. Ő nem az a típus, aki csak úgy feladja a dolgokat!
- Remélem, hogy neked lesz igazad!
- Teuk, Siwon - jött oda hozzájuk Yesung. - Az orvos azt mondta most pár percre bemehetünk hozzá, ha szeretnénk.
- Rendben. - bólintott Leeteuk, azzal elindultak be a kórterembe.
Hyukie arccal az ablak felé fordulva feküdt, és a mozgolódásra sem fordította feléjük a fejét.
- Eunyhuk, mi vagyunk azok. - szólalt meg bátortalanul Wookie, de néma csöndet kapott csupán válaszul.
- Hyukie, - lépett előrébb Leeteuk.
- Hagyjatok békén! Nem akarlak látni titeket!
- Hyukie, - lépett egyet előre bátortalanul most Donghae.
- Nem értitek? Tűnjetek el mind! Senkit se akarok látni! - éles hangja végigsöpört a kis kórtermen, döbbent arcokat hagyva maga után.