9. rész

Este a fiúk egy varieté műsor felvételén vettek részt. Zhoumi is elkísérte őket, a színfalak mögül figyelte a többieket. Azonban a ki-kikukucskáló fiút hamarosan kiszúrta egy elf lány, amit hangos sikítással adott mindenki tudtára. Cserébe a lány egy lélegzetállító mosolyt kapott Zhoumitól, aki lelkesen integetett a nevét skandálni kezdő rajongóknak.
- Nézd már, nem is szerepel, mégis őérte vannak a legjobban oda - jegyezte meg tréfásan Siwon.
- Ez csak addig tart, amíg én színpadra nem lépek - húzta ki magát önelégült mosollyal az arcán Kyu.
A többiek a háttérben halkan kuncogni kezdtek. Tudták, hogy csak addig ilyen nagy a szája, míg nem kell a közönség elé lépnie. Bezzeg, ha a színpadon kell majd megszólalnia, mindjárt nem lesz ilyen pökhendi.
- Na gyere, te kis nyuszi - húzta magával karjánál fogva Sungmin.
- Miii? Most mi van?- értetlenkedett Kyuhyun, kénytelen-kelletlen követve barátját.
- KyuMin belépő - közölte Sungmin anélkül, hogy hátrafordult volna.
Időközben kiértek a színpadra, és Kyu úgy gondolta, ha már fanservice, akkor adjanak bele apait-anyait. Megelőzte hát Sungmint, szembe fordult vele, elkapta a derekánál fogva, hátradöntötte, és úgy tett, mint aki épp megcsókolja a fiút. Az elfek hangos sikításban törtek ki. Az ő helyükről teljesen úgy tűnt, hogy Kyu épp most kapta le Sungmint. Még a műsorvezetők is lefagytak néhány pillanatra. Ilyen extrém belépőre ők se számítottak.
Kyu elégedetten nyugtázta a közönség reakcióját. Szája önelégült mosolyra húzódott, miközben Sungmin akkora szemeket meresztett rá, mintha a fiú egy személyben lenne Drakula és a Loch Nessi szörny.
A színfalak mögött várakozó többi tagnak is leesett az álla döbbenetében. Az egyetlen, aki ilyeneket mert művelni, az Kim Heechul volt, de ő most katonai szolgálatát töltötte.
- Na, nézd csak, miből lesz a cserebogár - mosolygott Siwon.
- Ki hitte volna a kis maknaeről - nevette el magát Shindong.
- Na, kússzunk ki a színpadra mi is - forgatta a szemeit Wookie.
Időközben a színpadon is rendeződni látszódtak a dolgok, Sungmin újra függőleges helyzetben volt, bár tekintete nem sok jót ígért. Kyu biztos volt benne, hogy a színfalak mögött alapos fejmosásban lesz része. Ám, hogy megszabaduljon Minnie mérges tekintetétől, amely szinte pengeként fúródott testébe, hirtelen oldalra állt, így a fiú most a közönséggel találta szembe magát. Minnie arckifejezése azon nyomban megváltozott, először zavar lett úrrá rajta, majd olyan piros lett, mint egy pipacs, kint a mezőn, nyár közepén.
Zhoumi kezét szája elé tartva, halkan kuncogott a két fiút figyelve rejtekhelyéről. Mindig is tudta, hogy Kyu kissé őrült, de nem akart a helyében lenni, mikor Minnie fejét veszi ezért a mutatványáért.
Heechul, azt hiszem valaki a babérjaidra tör.
Próbált komoly képet vágni, ahogy a többi fiú elvonult mellette, igyekezvén ki a színpadra, de nem bírta abbahagyni a vigyorgást.
Ám tekintete ekkor Hae-ra tévedt, és nevethetnékje abban a pillanatban elmúlt. Még mindig borzalmasan nézett ki. A sok smink ugyan eltakarta a karikákat szemei alatt, de tekintete ragyogását nem tudta visszaadni. Lépett egyet, ám hirtelen megszédülhetett, mert elvesztette az egyensúlyát, és a falba kellett kapaszkodnia, hogy ne essen el. Zhoumi azonnal odafutott hozzá.
- Jól vagy, Hae? - nézett aggódva a fiúra.
- Csak egy pillanatra megszédültem, de már jól vagyok - mosolygott rá erőtlenül Donghae.
- Nem akarsz leülni egy kicsit? Hozzak egy pohár vizet?
- Kedves tőled, Zhoumi, de már tényleg jól vagyok. Ne haragudj, de mennem kell a többiek után - indult tovább a színpad felé.
- De...- nyújtotta utána a karját Zhoumi, de már nem tehetett semmit.
Az egész műsor alatt Hae-t figyelte, és reménykedett benne, hogy a fiúnak nem lesz semmi baja.
A felvétel rendben lezajlott, és Kyu sem tartogatott további meglepetéseket. Zhoumi csodálkozva nézte mennyire más Donghae a színpadon. Vidám volt és mosolygós, nyoma sem volt fáradtságnak.  Viccelődött az elfekkel, frappáns válaszokat adott a műsorvezetőknek, össze sem lehetett hasonlítani a pár perce még fásult, falba kapaszkodó Donghae-val.
Tényleg fantasztikus színész, így átverni mindenkit.
A felvételnek vége lett, a fiúk sorra jöttek le a színpadról. Amint azt sejteni lehetett, Sungmin rögtön nekiesett Kyu-nak, amint az elfek látótávolságán kívülre kerültek.
- Ezt mégis, hogy képzelted?  - kiabált Kyu-val. - Legalább szóltál volna nekem előtte!
- Hirtelen ötlet volt - próbált védekezni a maknae.
- Most mindenki azt hiszi, hogy megcsókoltál - mérgelődött még mindig Minnie. - Úgy utálom az ilyet. Már Hee-nél is kiakadtam, erre most meg te jössz ilyen hülyeséggel.
- De hát hozzád se értem - csodálkozott Kyu.
- Ez te tudod, meg én... meg a csapat többi tagja. De az elfek mind nem ezt hiszik!
- Ugyan már, ők is tudják, hogy ez csak játék!
- Tényleg? Akkor talán nem kellett volna olyan élethűen mozgatnod a fejedet - Sungmin csak úgy tajtékzott a dühtől.
- Jól van na, bocsánat - húzta be fülét-farkát Kyu.
- Felejtsük el - legyintett Minnie, de Kyu tudta, hogy még egy jó ideig pufogni fog barátja.
- Nincs kedvetek beülni valahova? - dobta fel az ötletet Kangin miután visszamentek az öltözőjükbe.
- Ehetnénk valamit - javasolta Shindong.
- Te állandóan a hasadra gondolsz - húzta Wookie, mire a többiek elnevették magukat.
- Jó munkához teli bendő kell - simított végig a pociján Shindong.
- Gyere, te éhenkórász, tömjük meg azt a bendőt - indult el Siwon, a többiek pedig követték őket.
Volt nem messze egy kis étterem, ahova nagyon szerettek járni. Egy kedves, idős házaspár vezette, kellemes, családias hangulat lengte be mindig a helységet. Most is ide mentek.
- Jó estét kívánok - hajoltak meg mindannyian, ahogy beléptek az ajtón.
- Jó estét - hajolt meg az őket fogadó idős hölgy.
- Vacsorázni szeretnénk - mosolygott Siwon az asszonyra.
- Erre jöjjenek - vezette őket egy nagyobb asztalhoz, ahol mindannyian elfértek.
Aztán elment, hogy pár perccel később étlapokkal a kezében térjen vissza. Kiosztotta őket, majd arrébb vonult, hogy a fiúk nyugodtan dönthessenek. Miután mindenki kiválasztotta, hogy mit szeretne vacsorázni, Siwon intett az asszonynak, és leadta a rendelést. Míg kihozták az ételt, jól elbeszélgettek, és Zhoumit a többiek jól kifaggatták. Szegény már vagy harmadszor mesélhette el ugyanazt, de egyáltalán nem bánta. Örült, hogy egy kis időt megint a többiekkel tölthet. Hálás volt nekik, amiért barátjukká fogadták őt, és bár nem volt a Super Junior hivatalos tagja, csupán az alcsapaté, a fiúk mégis teljes jogú tagként bántak vele. Ő és Henry mindig is rengeteg szeretet kaptak a többiektől, és a fiúk mindig kiálltak mellettük, így Zhoumi akárhányszor a dormba jött, mindig úgy érezte hazatért.
A vacsora végeztével a többiek még úgy gondolták maradnak egy kicsit. Nem volt kedvük még hazamenni, olyan szép este volt, és olyan jól érezték magukat. Egyedül Donghae nem akart tovább maradni. El is fáradt, és Hyukie-t sem akarta még tovább egyedül hagyni.
- Azt hiszem én is Hae-val megyek - ásított egyet Zhoumi.
- Ne már! - húzta el a száját Kyu. ­- Hisz holnap már mész is haza.
- Ne haragudj, haver, de tényleg nagyon elfáradtam. De ti csak maradjatok, és érezzétek jól magatokat. Mi meg még holnap, indulás előtt, tudunk beszélni, Kyu.
- Rendben. Akkor jó pihenést nektek - köszönt el tőlük Kyuhyun.
- Jó éjt! - búcsúztak el a többiek is.
A két fiú elindult ki a parkolóba, ahol Donghae kocsija állt.
- Ne vezessek én?  - ajánlotta fel Zhoumi, ahogy az autóhoz értek.
- Az most jó lenne. Az igazság az, hogy eléggé elfáradtam így a nap végére - vallotta be kissé szégyenlősen Donghae.
- Ez teljesen érthető, hosszú napotok volt. Akkor helyezze magát kényelembe, uram - próbált hülyéskedni Zhoumi.
Donghae elmosolyodott. A mai napon először mosolyodott el szívből. Zhoumi örömmel nyugtázta, hogy a fiú szemébe visszatért az a csillogás, amit annyira hiányolt.
Elindultak hazafelé, és nem sokkal később Zhoumi arra lett figyelmes, hogy Donghae elaludt az ülésében.
Tényleg jó fáradt lehetett szegénykém.
Néhány méterre voltak már csak a dormtól, mikor Zhoumi hirtelen összerezzent.
- Apa! - kiáltott fel újra Donghae, majd nyugtalanul forgolódni kezdett az ülésben. - Apa! Kérlek, ne menj el!
- Donghae, nincs semmi baj - próbálta Zhoumi megnyugtatni, de Hae egyre jobban zihálni kezdett.
- Apa! - Donghae hangja annyira elkeseredett volt, Zhoumi úgy érezte, mintha jeges kéz markolná meg a szívét.
Gyorsan megállította  a kocsit az első adandó alkalommal, majd kiszállt és átfutott az autó másik oldalára. Kinyitotta az ajtót, és óvatosan megpróbálta felkelteni Donghae-t.
- Hae, ébredj fel! - szólítgatta a fiút, akinek ekkor már patakokban folytak a könnyei az arcán.
- Hae hallasz engem? - vált egyre elkeseredettebbé Zhoumi hangja is.
Finoman rázogatni kezdte a fiút, mire az végül kinyitotta a szemeit.
- Hol vagyok? - kérdezte zavartan, majd hirtelen felugrott az ülésben. - És hol van apa?
- Nyugi, Hae, nincs semmi baj. Csak rosszat álmodtál - magyarázta gyengéden a fiúnak.
Kellett néhány másodperc mire Donghae visszazökkent a valóságba.
- Jaj, Zhoumi, olyan borzalmas volt - borult zokogva a karjaiba. - Annyira hiányzik.
- Tudom. Ssss, nincs semmi baj - próbálta nyugtatgatni a karjaiban remegő fiút. - Minden rendbe jön.
Alig bírta visszatartani saját könnyeit, de Hae miatt most erősnek kellett lennie. Percek múltak így el, mire Donghae egy kissé megnyugodott.
- Jobban vagy már? - érdeklődött Zhoumi, mikor a fiú kibontakozott az öleléséből.
- Igen, már jobb egy kicsit. És sajnálom - hajtotta le bűnbánóan a fejét Hae.
- Ezt most meg se hallottam - korholta le a fiút Zhoumi. - Tudod jól, hogy bármikor, bármiben számíthatsz rám.
Donghae bólintott, nem volt képes most megszólalnia.
- Indulhatunk? - nézett rá Zhoumi.
Donghae ismételten bólintott.
Zhoumi hálát adott az égnek, hogy már csak néhány méterre vannak a dormtól, mert ilyen állapotban biztos nem lett volna képes hosszabb távon vezetni. Egész testében remegett, és csak arra gondolt, hogy minél előbb hazaérjenek, és Donghae végre lefekhessen.
Holnap mindenképpen beszélnem kell erről Siwonnal. Ez már nem játék!
Miután leparkolta az autót a dorm előtt, Zhoumi bekísérte a szobájába Donghae-t. A fiú lefeküdt az ágyba, Zhoumi pedig betakarta.
- Próbálj meg aludni.
- Rendben van... Zhoumi - szólt a fiú után, mielőtt az kilépett volna az ajtón. - Köszönöm.
- Nincs mit megköszönnöd - mosolygott rá Zhoumi, majd becsukta maga mögött az ajtót.