7. rész

Beletelt jó néhány percbe míg Hyukie valamennyire megnyugodott. Mikor zokogása alábbhagyott, Hae kibontakozott ölelésükből és a fiú szemébe nézett. Annyi minden volt abban a tekintetben e pillanatban, de leginkább zavarodottságot tudott belőle kiolvasni Hae.
- Nem lesz semmi baj Hyukie, megoldjuk a dolgokat. – mosolygott rá bátorítóan, de Hyukie ebben egyáltalán nem volt biztos.
- De nagyon megbántottam mindenkit magam körül, biztos nem fognak megbocsátani. Többé szóba sem akarnak majd állni velem! – szomorodott el, és újabb könnycseppek gördültek végig fájdalomtól meggyötört arcán.
Hae óvatosan letörölte hüvelykujjával könnyeit, majd két kezébe fogta Hyukie arcát.
- Figyelj, tény, hogy nagyon megbántottad őket. Rengeteget készültek, nagyon lelkesek voltak, mindezt az irántad való szeretetükből tették, te pedig olyan hangnem beszéltél velük, mint valami utolsó kis senkikkel. De nem utálnak téged. Inkább azt mondanám, hogy most nagyon csalódottak.
- Sajnálom. Én nem is tudom mi ütött belém, hogy így beszéltem velük! – túrt bele idegesen a hajába Hyukie.
Hae látta barátján mennyire bántják a történtek, érződött rajta, hogy megbánt mindent, és bármit megtenne, hogy jóvá tehesse, ami elkövetett. Ugyanakkor aggódott is, Hyukie most mindenért magát hibáztatja, ha átlendül önvádaskodásba, önmarcangolásba kezd, annak megint nem lesz jó vége. Ami volt elmúlt, le kell zárniuk és egy új fejezetet kell nyitniuk, elölről, tiszta lappal.
- Össze voltál zavarodva, ez érthető. Talán túl messzire mentél, de talán mi is hibáztunk. Azt akartuk, hogy újra a régi legyél, hogy minden olyan legyen, mint a baleseted előtt, mintha mi sem történt volna. Vissza akartuk kapni a régi Hyukiet, de a baleset rajtad is nyomott hagyott és itt most nem a fizikai dolgokra gondolok. El kell fogadnunk, hogy már sosem leszel olyan mint azelőtt, de talán együtt, ha mindannyian összefogunk, még kaphatunk egy kedves, vidám Hyukiet. Mit szólsz hozzá? – mosolygott rá reménykedve.
Hyukie bólintott, most először csillant fel előtte egy reménysugár, mint, amikor a viharos ég szürke felhőin keresztül megcsillan a napfény.
- Akkor most mit tegyek? – kérdezte bizonytalanul.
- Először is kérj bocsánatot tőlük.
- Rendben. – bólintott szégyenlősen Hyukie.
- Akkor megyek és szólok is nekik.
Pár perc múlva mindenki a szobában állt, kíváncsian várták minek kellett olyan sürgősen idejönniük. Hae csak annyit mondott, hogy Hyukie valamit mondani akar nekik, így most mindenki a fiúra szegezte tekintetét. Hyukie kissé zavarban volt, megköszörülte a torkát, majd nekikezdett mondanivalójának.
- Én szeretnék bocsánatot kérni. Az utóbbi napokban szörnyen bántam veletek, pedig ti csak segíteni akartatok nekem. Nagyon sajnálom.  A baleset megváltoztatta az életemet. Nem is az fáj igazán, hogy nem állhatok lábra, nem járhatok többé, hanem az, hogy nem táncolhatok. Ez volt a legnagyobb kincsem, rajtatok, és a családomon kívül, és ezt most elvették tőlem. Annyira, de annyira fájt, nem tudtam elviselni, hogy többé nem állhatok színpadra, hogy többé nem léphetek fel veletek. Úgy éreztem, hogy nem érek semmit, hogy így már nem vagyok értékes ember. Rátok és a környezetemben élőkre vetítettem ki a haragomat, azokra az emberekre, akik végképp nem tehettek az egészről semmiről. És most majdnem elveszítettelek titeket is! – Hyukie ekkor nem bírta tovább és hangos zokogásban tört ki, a többiek egy emberként futottak oda hozzá és ölelték át a fiút.
- Mi mindig itt leszünk neked, bármi történjék is! – hallotta Wooke bátorító szavait.
- Lee Hyukjae, csak nem hiszed, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlünk! – kiáltott fel Siwon, miközben apró könnycseppek gördültek végig az arcán.
- Fiúk!  Én meg se érdemlek ilyen barátokat. – Hyukie hangja elfúlt a meghatottságtól.
- Dehogyis nem! – Minnie könnyáztatta arca most széles mosolyra húzódott.
- Mi mindannyian megérdemeljük egymást! - összegezte a tényeket Kangin.
A fiúk pár perc után elhúzódtak egymástól , de nevetésben törtek ki ahogy egymásra néztek. Mint valami sirató asszonyok, mindegyikőjük arca fürdött a könnyekben.
- Okés, ez nem hagyhatja el ezen szoba falait! – jelentette ki Kyu.
- Már mint pontosan micsoda? – nézett rá csodálkozva Wookie.
- Az, hogy itt sírtunk-ríttunk. Még oda lenne az evil imidzsem. – morogta Kyu.
- Teee! – ugrott oda hozzá Sungmin és Siwon szinte egyszerre, és játékosan ütögetni kezdték. Ám Kyu se hagyta magát, ellentámadásba lendült, de végül a kétfrontos ostrom bizonyult győztes taktikának.  
Donghae elégedetten nézett végig a többieken, újra vidámság és jókedv uralkodott a dormban, még Hyukie is nevetve nézte ezt a kis jelenetet.
Miután Siwon és Sungmin lenyomták Kyut, Wookie Hyukie felé fordult.
- Mond, nem vagy éhes?
- De, nagyon is!
- Akkor hozok még a levesből, amit főztem neked.
- Van még belőle? – ragyogott fel Hyukie arca.
- Igen, maradt még.  
- Köszönöm és nagyon sajnálom, hogy az előzőt kiöntöttem. – horgasztotta le a fejét Hyukie.
- Felejtsük el! – mosolygott rá kedvesen Wookie.
- Ööö, ízé, fiúk, azzal a levessel van egy kis gond. – tördelte a kezeit Shindong.
- Mégis milyen gond? Talán nem lett jó? – ijedt meg Wookie.
- Nem, épp ellenkezőleg! Túlságosan is jó lett!
- Mit akarsz ezzel mondani Shindong? – Wookie kezdett rosszat sejteni.
- Azt, hogy mind megettem! Nagyon sajnálom! – hajolt meg bocsánatkérően.
- Aish, Shindong, komolyan mondod, hogy mindet befaltad? – mérgelődött Siwon.
- De ha egyszer olyan finom volt. – húzta be a nyakát riadtan.
- Hogy te mindig csak a hasadra tudsz gondolni! – horkant fel Kangin.
Ám ebben a pillanatban az ágy felől harsány nevetés hangzott fel. Mindenki döbbenten nézett abba az irányba, rég hallották Hyukie-t ilyen jóízűen nevetni!
- Ti... sosem... fogtok... megváltozni. – próbálta magából kipréselni a szavakat két nevetés roham között. Még a könnye is kicsordult jókedvében.
- Na látjátok, megnevetettem, még se csináltam rosszat! – bökött karjával Hyukie felé Shindong, és az a látjátok milyen ügyes voltam  arckifejezés, amit vágott hozzá, itt a többieknél is elszakadt a cérna, hangos röhögésben törtek ki ők is. Shindong csak zavartan forgatta jobbra-balra a fejét, nem értette mi történik körülötte.
Végül jó néhány perc után, mikor valamennyire lecsillapodtak a kedélyek, Wookie felajánlotta, hogy főz Hyukienak új levest, amit a fiú hálásan el is fogadott. Sungmin kiment vele a konyhába segíteni. Hyukie közben megkérte Haet, hogy adja oda neki a még mindig a földön heverő laptopot.
- Kyu, nagyon sajnálom – kért elnézést a fiútól. - Rengeteget dolgoztál vele, én meg széttörtem.
- Ugyan, felejtsük el. – legyintett a fiú, majd hirtelen odaguggolt Hyukie ágyához. – Mutasd csak, lehet még meg tudom menteni! Ha meg nem, akkor veszek neked egy másikat.
- De.. - próbált ellenkezni Hyukie, azonban Kyu felemelte tenyerét, a fiúba fojtva ezzel további mondandóját.
- Semmi de!
- Okés. – pirult el Hyukie.
Időközben Siwon tisztítószerekkel és súrolókefékkel megrakodva jött vissza, hozott még egy vödör vizet is, majd nekiállt levarázsolni a kék falról a rózsaszín epres tejet.
- Várj én is segítek! – nyújtózkodott Hyukie, hirtelen el is felejtve, hogy nem tud csak úgy kiugrani az ágyból.
- Hagyd csak! – mosolygott rá Siwon.
- Nem! Én csináltam, tehát nekem kell eltakarítanom! Különben sem kell velem kivételezni! – hangja határozottan csengett. Siwon bólintott, Hae pedig odahúzta az ágyhoz a kerekes széket. Kangin óvatosan felemelte és beleültette Hyukiet.
- Ezt majd még gyakorolnunk kell, és remélem ez azt is jelenti, hogy mostantól kezdve hajlandó vagy eljárni a gyógytornákra is! – Donghae szigorú tekintete láttán Hyukie nem is mert mást mondani, csak azt, hogy igen.
Kangin odatolta a falhoz, Siwon adott neki egy rongyot meg egy kefét, azzal Hyukie nekiállt súrolni a falat, Siwon pedig azon a részen dolgozott tovább, amit Hyukie már nem ért el.
- De nehezen jön le! – panaszkodott kicsivel később Hyukie.
- Mert kell neked mindenféle italokat hozzávágni a frissen festett falhoz! – mondta nem kevés szemrehányással a hangjában Siwon.
- Jól van na! És különben is csak egy volt!
- Még az a szerencse! – kiáltott fel Siwon, de ahogy mosolyogva Hyukiera nézett, tudta a fiú, hogy valójában már nem is haragszik rá. Ennyi cseszegetést pedig teljesen megérdemel. Igazából hatalmas mázlija van, hogy a barátai ilyen hamar megbocsátottak neki!
A következő napok, az előzőekhez képest sokkal vidámabban teltek a dormban. Hyukien látszott az igyekezet, az akarat, hogy a lehető legtöbbet kihozza mostani állapotából. Eljárt a kórházba gyógytornára, megtanulta a kerekes szék használatát, és igyekezett mindig jókedvűnek mutatkozni. A családjával is másképp viselkedett. Bocsánatot kért tőlük is, és egy hosszas beszélgetésben kifejtve érzéseit, sikerült mindent megbeszélniük.
A legtöbbet mégis Donghaenak köszönhette, a fiú vele volt éjjel-nappal. Reggel Hyukienál kezdte a napját, és este nála fejezte be. Napközben amikor csak lehetősége volt, azonnal hívta a fiút, hogy megérdeklődje minden rendben van-e. De Hyukie is rengetegszer hívta őt, mindenféle apróságokért. Hyukie kezdett egyre inkább Haere támaszkodni, lassan semmit nem csinált anélkül, hogy ki ne kérte volna a fiú véleményét vagy tanácsát. Az is előfordult, hogy próba alatt Hae hazaszaladt, mert Hyukie éppen megkívánt valamit vagy sürgős elintéznivalója akadt. Szegény fiú teljesen kimerült az állandó készenlétben.
- Fel kell vennünk egy nővért Hyukie mellé. – szólalt meg Siwon egyik nap teljesen váratlanul, miközben a próbaterem fapadlóján ültek, egy kis pihenőt engedélyezve maguknak.
- De miért? Hisz mi is el tudjuk látni. – tiltakozott Hae, ám abban a pillanatban megcsörrent a mobilja.
- Mondjuk ezért! – bökött a készülék felé Siwon.
- Bocsánat. – kért elnézést Hae, majd gyorsan felvette a telefonját. – Szia Hyukie... igen persze....nem gond.
A többiek sokatmondóan néztek össze.
- Elnézést, de haza kellene szaladnom – szabadkozott Hae miután letette a mobilját.
- Persze menj csak! – sóhajtott fel Siwon.
- Negyed óra és itt vagyok! – ígérgette Hae.
- Nincs mese, kell valaki Hyukie mellé! – jelentette ki Kangin, miután Hae becsukta maga mögött az ajtót.
Mindenki egyetértően bólogatott.
- Mert ha ez így megy tovább, Donghae fog kidőlni! – ült ki az aggodalom sötét fellege Sungmin gyönyörű arcára.