1. rész

Donghae oly annyira elmélyedt könyvében, hogy meg sem hallotta telefonja csörgését. Kellett jó néhány másodperc míg eljutott tudatáig, hogy a kis készülék neki jelez. Felkapta a telefont, ránézve kijelzőjére boldogan állapította meg, hogy Hyukie anyukája keresi őt.
- Igen, tessék! - szólt bele jókedvűen a készülékbe.
- Donghae! - Hyukie anyjának hangja vészesen megremegett, ahogy kimondta a fiú nevét.
Hae érezte, hogy valami nem stimmel, testét hirtelen kirázta a hideg, és valami furcsa, ismeretlen érzés kerítette hatalmába.
- Tör...tént valami? - ejtette ki lassan a szavakat, előre félve a választól.
- Donghae, - Hyukie édesanyja most már zokogott. - Eunhyukot autóbaleset érte.
Hae karja lehanyatlott, kezéből kicsúszott a kis készülék, bele a pihe puha szőnyegbe. Csak állt ott dermedten, egyszerűen nem volt képes felfogni az imént hallott szavak jelentését. Nem, az nem lehet, hogy Hyukienak bármi baja történjen. Felvette a földről telefonját, füléhez emelte, majd feltette azt a kérdést, amit nem kerülhetett ki, felkészülve a legrosszabbra.
- Súlyos?
- Most vitték be a műtőbe. Azonnal meg kellett operálni, belső sérülései vannak. És ha láttad volna, hogy nézett ki... Donghae, minden csupa vér volt... - Hyukie édesanyjának hangja elfúlt a kitörni készülő érzelmektől.
- Hol van? Most azonnal odamegyek!
- A Szöüli Központi Kórházban.
- Máris indulok!
Hae lerakta a telefont, de nem tudott mozdulni, lábai egyszerűen nem engedelmeskedtek, tudata még mindig nem tudta feldolgozni a hallottakat. Hyukiet autóbaleset érte, visszahangoztak fejében egyre csak Eunhyuk édesanyjának szavai. Akár egy rossz álom, amiből nem tud felébredni. Lassan, szédelegve indult meg az ajtó felé, kilépett a folyosóra és azon gondolkodott kinek is szóljon  így hirtelenjében, teljesen össze volt zavarodva. Leeteuk nincs itt, a helyettes leader meg..., a gondolatra könnyek szöktek a szemébe.
- Hae, jól vagy? - zökkentette ki merengéséből Siwon aggódó hangja. Felnézett rá, mire a fiú ijedten hőkölt hátra, meglátva Hae fájdalomtól eltorzult, könnyes arcát.
- Donghae, mi történt? - kérdezte rémülten.
- Én... - úgy érezte mindjárt összecsuklik, és ha Siwon nem kapja el még idejében, tényleg a földön terül el. Lábai felmondták a szolgálatot, egész testsúlyával a fiú karjaira nehezedett.
- Donghae mond már el mi történt? - nézett kétségbeesetten a fiúra. Még sose látta ilyennek, ennyire összetörve. Azaz mégis, egyetlen egyszer, mikor az édesapja halt meg. De nem, az nem lehet, hogy egy újabb ilyen szörnyű csapás érje őt.
- Hyukie... - nyögte ki alig hallhatóan Donghae.
- Mi van vele? Mi van Hyukieval? - rázta meg a fiút. Egyre nagyobb ijedtség lett úrrá rajta, ahogy a karjaiba csimpaszkodó fiú reményvesztett arcát nézte.
- Autóbaleset érte. - borult Hae zokogva Siwon mellkasára.  A fiú úgy érezte mintha jeges kéz markolta volna meg szívét, forogni kezdett vele a világ. Próbálta tartani a karjaiban rongybabaként lógót fiút miközben ő is közel állt az összeeséshez. Egyik kezével muszáj volt a folyosó falába kapaszkodnia, hogy megtartsa magát. Kellett pár perc mire újra normálisan tudott gondolkodni.
- És milyen súlyos?
- Most műtik, belső vérzései vannak. - emelte rá könnyáztatta arcát Hae. A fájdalom, ami kiült arcára még egyet csavart Siwon szívén. Jól tudta milyen közel áll a két fiú egymáshoz, nem is barátság volt az övék, annál sokkal több, szinte testvérek voltak. Hae nem élné túl, ha elveszítené Hyukiet, ebben biztos volt. Ilyenre még csak ne is gondolj, torkolta le gyorsan magát. Hyukie rendben fog jönni, nem az a fajta srác, aki olyan könnyen megadja magát. Harcolni fog a végsőkig. Most először is szólnia kell a többieknek, próbálta meg összeszedni magát.
- Fiúk! - kiáltotta el magát.
Wookie és Sungmin kidugta fejét az ajtón, majd Kangin és Shindong jelent meg a folyosón. Ahogy meglátták Siwon karjában Donghaet mindannyiuk arcára kiült az ijedtség.
- Mi történt Siwon? - kérdezte Kangin.
- Kérlek szóljatok mindenkinek! - Siwon hangja olyan komolyan és határozottan csengett, hogy a fiúk nem is kérdezősködtek tovább, hanem gyorsan elmentek a többiekért. Mikor végre mindenki ott volt, Siwon beszélni kezdett.
- Fiúk, sajnos rossz hírt kell közölnöm veletek. Hyukiet autóbaleset érte, most műtik. Egyenlőre nem tudunk semmi biztosat, de súlyosnak tűnik az állapota. - A mondat végére elcsuklott a hangja, mély levegőt vett, minden erejére szüksége volt, hogy ne sírja el magát, itt, mindenki előtt.
- Hogy mi? - elképedés moraja futott végig az egész csapaton, nem tudták elhinni, hogy mindez az ő barátjukkal történik. Hisz ma reggel még nevetve reggeliztek együtt. Most meg...olyan hihetetlen volt az egész.
- Be kellene mennünk a kórházba. – szólalt meg halkan Kangin.
- Hívok taxit. Nincs senki olyan állapotban, hogy vezessen. – ment be szobájába Wookie.
Halk hangok szűrődtek ki, majd pár perc múlva Wookie újra megjelent a folyosón.
- 5 perc és itt vannak.
Óráknak tűnt az a néhány perc a néma csendben, amely belepte a helyiséget. Végül az egyik taxi dudájának hangja, zökkentette ki őket kábultságukból. A fiúk elindultak kifelé.
- Kangin, segítenél? – kérte Siwon, karjaiban a még mindig zavarodott Donghaeval. Ketten óvatosan kitámogatták, majd beültették a taxiba és elindultak a kórházba. Mire felértek az emeletre, ahol Hyukiet műtötték, a többiek már  ott voltak. Mindenki vagy a falat támasztotta, vagy leült egy székre. Az egyetlen, amit tehettek ebben a pillanatban, az, hogy vártak. Ez volt a legrosszabb az egészben, ez az idegőrlő várakozás, ez a néma bizonytalanság. Óvatosan leültették Haet is az egyik székre, melléje leült Hyukie édesanyja és gyengéden átölelte a fiút, aki már családtagnak számított náluk. Tudta mennyire szeret a fiát és, hogy legalább annyira szenved most, mint ő. A percek csigalassúsággal teltek , a műtő lámpája még mindig pirosan világított, jelezve, hogy még tart az operáció. Nem szóltak egymáshoz, csak néma csendben, gondolataikba mélyedve ültek. Nem tudni mennyi idő telt el, mire végre kialudt a lámpa fénye, majd  néhány perccel később kinyílt a műtő ajtaja, és kitolták rajta a még alvó Hyukiet.
- Doktor úr - szaladt oda mindenki. - Hogy van Hyukie?
- Az operáció sikeres volt, Eunhyuk túl van az életveszélyen, de...
- De mi doktor úr? Mi van a fiammal? - kérdezte ideges hangon Hyukie anyukája.
- A baleset során Eunhyuk gerincének egyik idegpályája megsérült, a fia sajnos mindkét lábára lebénult.
- Nem, az nem lehet! - kapta kezét szája elé Hyukie anyukája.
- Nagyon sajnálom asszonyom.
Halotti csend telepedett ránk, csupán egy közelben álló italautomata monoton zúgása és Hyukie édesanyjának és nővérének halk zokogása törte meg a terem némaságát.
- Most visszavisszük a kórterembe - közölte halkan az orvos. - Holnap reggelig aludni fog, kérem menjenek haza és pihenjenek Önök is egy kicsit.
- Én itt akarok vele maradni - kapaszkodott férje karjába Hyukie anyukája.
- Drágám az orvosnak igaza van, pihenned kell egy kicsit, holnap korán reggel visszajövünk.
- Rendben. Köszönjük doktor úr. - hajolt meg a két szülő, majd Sorával együtt elindultak.
- Fiúk ti is menjetek haza pihenni. - szólt még vissza Hyukie anyukája mielőtt kiléptek az ajtón.
- Igen asszonyom. - válaszolták egyszerre mindannyian meghajolva.
Siwont annyira letaglózta a hír, hogy minden másról teljesen elfeledkezett. Most, hogy kissé magához tért önkéntelenül is Donghaet kezdte el keresni tekintetével. A fiú a székek mellett, hátát a falnak döntve ült a földön. Arcát kezébe temette, vállai rázkódtak a zokogástól. Siwon odalépett hozzá, óvatosan megérintette vállát, Hae erre felemelte fejét, üveges tekintete, amivel meredten bámult a semmibe, egészen megrémisztette a fiút.
- Siwon ez nem lehet, ez nem történhetett meg - motyogta egyre csak Donghae.
- Jól van, nincs semmi baj -ölelte át. Minden rendbe jön Hae. - próbálta vigasztalni, de tudta, hogy nincs semmi, amivel most megnyugtathatná, ahogy magát se.