A következő néhány napban nem történt sok változás. A fiúk amikor csak tudták, meglátogatták Hyukiet, de a fiú még mindig nem volt hajlandó tudomást venni róluk. Egyedül a szüleivel és a nővérével állt szóba. Az orvostól megtudták, hogy az állapotához képest jól gyógyul és néhány nap múlva haza is engedik a kórházból. Erre a hírre mindenki nagyon megörült és a fiúk a dormban máris előkészületekbe kezdtek, hogy Hyukie a visszatérte után a lehető legotthonosabban érezze majd magát. Ha most valaki meglátná őket, bizonyára elmosolyodna látván a fiúk lelkesedését és izgatottságát. Aztán hirtelen egyiküknek eszébe jutott, amivel nem számoltak.
- De fiúk! – kiáltott fel Sungmin. - Hisz Hyukie szüleit még meg se kérdeztük.
- Annyira természetes volt, hogy ide jön vissza, hogy erről teljesen elfeledkeztünk. – mosolyodott el Kangin.
- Igen, számunkra teljesen egyértelmű, hogy ide tér vissza, de lehet a szülei inkább haza akarják vinni magukhoz – morfondírozott Wookie.
- Nincs mit ezen tépelődni – szólt közbe Siwon. – Holnap mikor bemegyünk a kórházba, megkérdezzük őket.
- Akkor most azért folytassuk az előkészületeket? – kérdezte Shindong!
- Még szép! – lendítette magasba a kezét Kyu.
Majd mindenki indult a maga dolgára. Hae átköltözött egy másik szobába, hogy Hyukienak nagyobb tere legyen. Siwon, és Kangin elmentek egy nagyobb ágyat venni, amiben Hyukie majd kényelmesebben tud aludni. Shindong ez idő alatt megvette a festéket, mivel Hyukie kedvenc színe a kék volt, a fiúk úgy gondolták örülni fog neki, ha átfestik a szobáját ilyenre. Wookie és Sungmin pedig vásárolni mentek. Wookie a kedvenc ételét szerette volna elkészíteni , hisz a fiú imádta a hasát és odáig volt Wookie főztjéért. Kyu most is a számítógépe előtt ült, de kivételesen nem játszott, hanem Hyukienak keresett számítógépes játékokat, leginkább focisakat, mivel ez a kedvenc sportja. Még egy vadonatúj laptopot is vett neki erre a célra. A fiúk lázasan dolgoztak, mindent megtettek azért, hogy Hyukie jól érezze majd magát, azt szerették volna, hogy mindene meglegyen.
Másnap bementek a kórházba, hogy beszéljenek Hyukie szüleivel, akiknek nem volt semmi ellenvetésük, hogy a fiúk a dormba költözzön vissza. Bár Hyukie anyukája nyilván jobban szerette volna, ha otthon ápolhatná a fiát, de tudta, hogy a barátai mennyire szeretik és várják vissza, és talán a fiának is jobb, ha közösségben van, mint otthon egyedül a négy fal között. És a dormban amúgy is bármikor meglátogathatja. Az orvos szerint Hyukie négy napa múlva hazamehet, a fiúknak ennyi idejük maradt, hogy mindennel kész legyenek. A következő három napban minden szabad percükben Hyukie szobájának falát festették, sietniük kellett, ha időben be akarták fejezni. A negyedik nap délelőttjén Siwon még elugrott egy műszaki üzletbe, és egy hatalmas falra szerelhető tv-vel és egy komplett házimozi rendszerrel tért haza. Hae észrevette, hogy Hyukie ágyán a párnák már igencsak puhák, gyorsan elszaladt még a közeli boltba és lecserélte őket. Úgy tűnt minden megvan, ami kell, már csak Hyukie hiányzott. Sungmin és Wookie kivételével elindultak a kórházba. Ők ketten itthon maradtak főzni, hogy finom ebéddel fogadhassák Hyukiet.
Ám a kórházban letaglózó hír várta a fiúkat. Hyukie kerek perec kijelentette a szüleinek, hogy ő már pedig nem költözik vissza a dormba, akkor inkább ott marad a kórházban. A szülők nem győztek elnézést kérni fiúk viselkedése miatt. Szomorúság telepedett a kis csapatra, az imént még olyan lelkes arcok egy pillanat alatt bánatossá váltak. Egyedül Hae mosolygott, ilyen könnyen nem adják meg magukat. Valamit a szülők fülébe súgott, akik először csodálkoztak, majd végül elmosolyodtak, aztán Hae leszaladt a lépcsőn, maga mögött hagyva barátai csodálkozó tekintetét. Közben jött egy ápoló, aki tolószékbe ültette Hyukiet és levitte a földszintre, a fiú pillantásra sem méltatta a többieket míg elhaladt mellettük. Lent már várta egy autó, beültették és Hyukie elindult hazafelé. Néhány perc múlva a kocsi megállt.
- Máris megérkeztünk volna? – csodálkozott Hyukie.
A sofőr kinyitotta a csomagtartót, kivette belőle a tolószéket, majd kinyitotta az ajtót, hogy segítsen Hyukienak beleülnie.
- Köszönöm. – emelte tekintetét a sofőrre, akiben döbbenten ismerte fel Haet. – Hát te meg, hogy kerülsz ide?
- Elmentem érted, hogy hazahozzalak.
Hyukie ekkor nézett csak körbe, de meglepődve vette észre, hogy nem is otthon van.
- Hé, akkor miért a dormhoz hoztál?
- Mert itt laksz.
- Na hagyd abba a hülyéskedést és vigyél haza! – Hyukie egyre idegesebb lett, a bolondját járatják vele vagy mi van már.
- Komolyan gondoltam minden szavam. – Hae hangja nyugodtan csengett.
- Haza akarok menni, az otthonomba!
- Csak tessék. – lépett kissé arrébb Hae.
- Haha, nagyon vicces! – húzta el a száját Hyukie. – Tudod, hogy nem tudok járni.
- Akkor pedig kénytelen leszel itt maradni.
- Majd a szüleim elvisznek. – csattant fel Hyukie.
- Kötve hiszem, ők is tudnak róla. – mosolygott a fiúra Hae.
- Összeesküdtetek ellenem?
- Miről beszélsz? – csodálkozott Hae. – Inkább gyere, Wookie és Sungmin már vár rád.
Ebben a pillanatban a két említett személy kirontott az ajtón és egymás után Hyukie nyakába vetették magukat.
- Úgy örülök, hogy végre itthon vagy. – lelkesedett Wookie.
- Átalakítottuk kissé a szobádat, nagyon fog tetszeni. – vigyorgott Sungmin.
- Mi? – hördült fel Hyukie.
- Ne aggódj! Imádni fogod. – csatlakozott barátjához Wookie.
A fiúk elindultak befelé, Wookie és Sungmin felszaladt a lépcsőn, míg Hyukie és Hae a liftet használta.
Elsőnek rögtön meg is mutatták Hyukienak a szobáját, de ő nem volt valami lelkes.
- Éhes vagy Hyukie? – kérdezte Wookie. – A kedvencedet főztem.
- Én meg vettem neked epret meg narancsot, na és persze epres tejet. – újságolta lelkesen Sungmin. – Várj behozom neked. – azzal már fordult is ki az ajtón, nyomában Wookieval.
Időközben a többiek is megérkeztek. Nagy volt a csodálkozás, mikor megtudták, hogy Hyukie itt van.
- Hát apám nem semmi vagy! – vágta hátba Haet vigyorogva Siwon.
- Tudok én, ha kell! De azt hiszem a neheze még csak most jön! – ráncolta homlokát Hae.
- Megoldjuk – jelentette ki határozottan Siwon. – Megoldjuk.
- Megyek felhívom Hyukie szüleit.
- Rendben. Addig én megnézem a többieket.
Siwon elindult Hyukie szobája felé, de egyszerre csak zajra lett figyelmes, mintha valami eltört volna, aztán Hyukie kiabálása ütötte meg a fülét. Megszaporázta lépteit, de mikor benyitott az ajtón szeme elkerekedett a látványtól. Wookie gondosan elkészített finom vacsorája a földön kötött ki, gyümölcsök hevertek szanaszét gurulva a szobában mindenhol. Az ággyal szemközti falon egy hatalmas piros folt virított, Siwon gyanította, hogy az epres tej maradványai. Hyukie jobb oldalán pedig egy laptop hevert a földön. Tekintete haragtól tüzelt, kezei ökölbe szorultak.
- Mégis mit gondoltatok? Hogy egy kis kaja, meg néhány szem gyümölcs majd helyre tesz? Nem kell a sajnálatotok! – hangja csöpögött a gúnytól. – Én ide se akartam jönni, ti ragaszkodtatok hozzá! Nem kell a szánalmatok! Megjátsszátok magatokat, mintha érdekelnélek titeket, aztán pár nap múlva úgyis elfeledtek! Undorító!
Siwon azt hitte rosszul hall, az nem lehet, hogy Hyukie ilyeneket vágjon a fejükhöz, de a többiek arcán is ugyanazt a hitetlenkedést látta! A felháborodástól egyikük torkára se jött hang. Kyu remegett a dühtől, ő nagyon jól tudta milyen nehéz egy baleset után újra visszatérni a normális kerékvágásba, de ez aztán mégis csak sok, Hyukie most nagyon elvetette a sulykot. Wookie, amint magához tért kirohant a szobából. A többiek csendben követték őt, Sungmin egyre csak a fejét csóválta, mint, aki még mindig nem tudja elhinni az előbb hallottakat. Kyu kifelé menet még odasúgta Hyukienak:
- Ezt nem vártam volna tőled, hatalmasat csalódtam benned...hyung!
- Jaj szegény fejemnek, ettől most vége van az életemnek? Ja bocs, annak már így is annyi!
Kyu erre már nem is reagált semmit, összeszorult a szíve, ahogy eszébe jutott a régi Hyukie. Bárcsak újra önmaga lenne!
Hae eközben megnyugtatta Hyukie szüleit, hogy minden rendben. Szegény ekkor még nem sejthette mi játszódik le a fiú szobájában, miközben ő annak szüleivel beszél. Letette a telefont, majd úgy döntött ő is megnézi Hyukiet. A folyosóra lépve halk szipogás ütötte meg a fülét, oldalra nézett és meglátta a konyhában síró Wookiet.
- Wookie mi a baj? - rohant oda hozzá. A fiú könnyei úgy potyogtak mint a záporeső.
- Hyu-Hyukie - motyogta.
- Már megint mit művelt? - Hae arca hirtelen haragossá vált, kezdett már nagyon elege lennie belőle. Wookie egy csupa jószív lélek, nem ismert nála kedvesebb, gondoskodóbb embert, hogy bánthatta meg őt annyira, hogy így zokogjon.
- Gyere - ültette le az egyik székre. - És most mondj el nekem mindent.
Wookie megtörölte szemeit és elmesélte mi történt az előbb Hyukie szobájában.
Hae döbbenten hallgatta, ez már aztán több a soknál, mégis mit képzel ez magáról!
- Mi csak azt akartuk, hogy jól érezze magát, csak kedveskedni akartunk neki. Nem állt szándékunkban megbántani.
- Ne szomorkodj Wookie máris megyek és helyreteszem az uraságot!
Hae felállt, hogy elinduljon, de Wookie a karja után kapott.
- Várj Hae, nem akarom, hogy miattam, miattunk összevesszetek egymással. - sütötte le a szemét.
- Emiatt nem kell aggódnod, mi már rég hadban állunk egymással.
Wookie kezéből kicsúszott Hae karja, döbbenten bámult barátjára. Hae elmosolyodott, majd megindult Hyukie szobája felé. Kopogtatás nélkül nyitott be hozzá.
- Mi van, anyád nem tanított meg az illemre? - hördült fel Hyukie.
- Ezt pont te kérdezed? - Hae érezte, hogy kezd megint felmenni benne a pumpa Hyukie flegma stílusa hallatán.
- Miért, most mi tettem? – sóhajtott egy nagyot Hyukie.
- Ó azon kívül, hogy megbántottál mindenkit körülötted, semmi különöset!
- Nem az én hibám!
- Nem? Akkor mégis kié?
- Az övék! Azt hiszik egy kis kedvességgel mindent rendbe lehet hozni!
- Mi rossz van abban, ha valaki kedves hozzád?
- Csak annyi, hogy mindezt csupán szánalomból és sajnálatból teszik.
- Ez nem igaz! Ők mindannyian szeretnek téged!
- Na ne mond! Most még lehet, hogy törődnek velem, de mi lesz hetek vagy hónapok múlva, mi? Akkor ki lesz itt velem?
- Hogy feltételezheted, hogy bárki elhagyna az állapotod miatt!
- Mert ők is csak olyanok mint mindenki más, a végén úgyis elárulnak engem!
Hae keze lendült és meg se állt míg el nem érte Hyukie arcát. Mindketten meglepődtek, Hae ezelőtt még sosem ütötte meg Hyukiet.
- Én...én sajnálom. – Hae karja teste mellé hanyatlott, fogytán volt minden erejének, fogalma sem volt mit tegyen, hogyan tudna még hatni a fiúra. Úgy érezte átlépett egy határt, olyat tett, amit nem lett volna szabad, és nem volt benne biztos, hogy innen van még visszaút a számára.
Leguggolt a fiú elé, kezeit az ő két kezére helyezte és halkan beszélni kezdett.
- Hyukie, hát nem veszed észre mit művelsz? Mindenkit, aki szeret eltaszítasz magadtól. Nem sajnálatból és szánalomból dolgoztak annyit azon, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák neked, hanem szeretetből. Te nem láttad a lelkesedésüket, az izgalmukat. Annyira várták már hogy haza gyere. És te most mindent egy pillanat alatt tönkretettél. Mindig azt mondtad egy család vagyunk. Hát hol van most az a Hyukie, aki mindennél jobban hitt a társaiban. Aki előbb vágta volna le a nyelvét, mintsem, hogy megbántsa bármelyik barátját is. Hol van az a Hyukie aki sosem adta fel, aki még a legnehezebb helyzetekben is kitartott. Hol van a mi Hyukienk és ki vagy te?
Ennyire volt képes, ennyi telt tőle, várta, hogy Hyukie reagáljon valamit, de a fiú csupán a távolba meredt, mintha nem is itt járna. Hae felállt és elindult kifelé.
- Nem tudom, én... tényleg nem tudom.
Hae megfordult a hangra, szíve összeszorult, ahogy meglátta Hyukie könnyáztatta arcát. Odaszaladt hozzá és karjaiba zárta.
- Nincs semmi baj. – vigasztalta. – Nincs semmi baj.
